| PÁLYÁZATI FELHÍVÁS roma fiatalok támogatására a 2009/2010. tanév második félévére |
|
|
|
| Tartalmi felelős: webmester | |
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAz Oktatási és Kulturális Minisztérium nyílt pályázatot hirdet költségtérítéses képzésben résztvevő roma fiatalok támogatására a 2009/2010. tanév második félévéreAz Oktatási és Kulturális Minisztérium nyílt pályázatot hirdet a magyarországi államilag elismert egyetemek és főiskolák esti vagy levelező munkarend szerint szervezett költségtérítéses képzésben résztvevő szociálisan rászoruló roma fiatalok számára. A pályázat célja: A magyarországi államilag elismert egyetemek és főiskolák esti vagy levelező munkarendje szerint szervezett költségtérítéses képzésben résztvevő szociálisan rászoruló roma fiatalok támogatása, valamint aA roma kisebbségi oktatás-nevelés hatékonyságának, illetve a kisebbségi oktatásban-nevelésben résztvevő roma értelmiség számának növelése. Pályázat benyújtására jogosultakhatnak: Az első diploma megszerzésére irányuló költségtérítéses esti vagy levelező képzésben résztvevő I-V. évfolyamos szociálisan rászoruló, magyar állampolgárságú roma hallgatók. A támogatás elnyerésének feltétele: az előző félév sikeres teljesítése. Az évet halasztó, illetve az előző félévet sikertelenül záró hallgatók nem részesülhetnek támogatásban. A jelen pályázaton rendelkezésre álló forrásfelhasználható keret: A jelen pályázaton felhasználható keret 3 MFt, azaz hárommillió forint, amelynek pénzügyi fedezete a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú melléklete szerinti XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium 11/7/4 Esélyegyenlőségi és integrációs programok támogatása c. fejezeti kezelésű előirányzat Oktatási esélyegyenlőséget támogató feladatok és programok 1. számú részfeladata Oktatási esélyegyenlőséget támogató feladatok és programok c. fejezeti kezelésű előirányzat kereten ténylegesen rendelkezésre áll. A pályázathoz az alábbi dokumentumokat kérjük csatolni:
A finanszírozástámogatás módja, mértéke A támogatás módja: vissza nem térítendő támogatás a nyertes pályázó által fizetendő költségtérítéshez. A rendelkezésre álló keretnek, a pályázók számának, illetve a hallgatók tanulmányi eredményének függvényében a támogatás mértéke a költségtérítés részleges vagy teljes összege lehet. Előnyben részesülnek az óvó- és tanítóképzésben, valamint romológiai képzésben résztvevő hallgatók. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a támogatást közvetlenül a felsőoktatási intézménynek folyósítja. A támogatás felhasználásának kezdő időpontja: 2010. február 1. A támogatás felhasználásának véghatárideje: 2010. június 15. A támogatás módja: költségtérítés. A támogatásra az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kijelölt Értékelő Bizottság tesz javaslatot. A támogatásról az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási és tudományos szakállamtitkára dönt. Az Értékelő Bizottság összetétele: Elnök: OKM Esélyegyenlőségi Főigazgatóság Pálfi Ferenc miniszteri biztos Tel: 06/1 473-7170 Szavazati joggal rendelkező tagok: Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai Főosztály Németh Erika főigazgató, vagy az általa megbízott személy Tel: 06/1 266 63 43 Országos Cigány Önkormányzat Kolompár Orbán elnök, vagy az általa megbízott személy Tel: 06/1 322 89 61 Szociális és Munkaügyi Minisztérium Roma Integrációs Főosztály Dr. Ürmös Andor főosztályvezető, vagy az általa megbízott személy Tel: 06/1 475 5820 OKM Nemzetiségi Főosztály Simon Istvánné főosztályvezető által megbízott személy Tel: 06/1 473-7085 OKM Felsőoktatási Főosztály Bakos Károly felsőoktatási felvételi ügyek referense Tel: 06/1 473-7258
A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai:
A pályázat benyújtásának módja és határideje: A pályázat postára adási határideje: 2010. április 15. A pályázat elbírálásának határideje: 2010. április 25. A pályázók értesítése levélben: 2010. április 30. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a pályázó a pályázatát legkésőbb 2010. április 15-ig postára adja (javasolt ajánlott küldeményként). A pályázatokkal kapcsolatban csak abban az esetben fogadunk el reklamációt, ha a pályázó postai tértivevénnyel igazolja, hogy a pályázati anyagát ajánlott küldeményként határidőben a megfelelő címre küldte meg. A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A hiányos, vagy a határidőn túl postára adott pályázatok érvénytelenek. A kedvezményezett a pályázat megvalósítása során az alábbi költségeket számolhatja el:
A támogatás felhasználásának kezdő időpontja: 2010. február 1. A támogatás felhasználásának véghatárideje: 2010. június 15. A pályázatot 2010. máprilijus 215.-ig (postabélyegző kelte) az alábbi címre kérjük ajánlott küldeményként eljuttatni: Oktatási és Kulturális Minisztérium
Nemzetiségi
Főosztály Kérjük, a A borítékon tüntessék felra írják rá: "Költségtérítéses képzést támogató pályázat". A pályázat elbírálásának határideje: 2010. áprilimájus 2256. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha a pályázó a pályázatát legkésőbb 2010. máprilijus 1521-ig postára adja (javasolt ajánlott küldeményként). A pályázatokkal kapcsolatban csak abban az esetben fogadunk el reklamációt, ha a pályázó postai tértivevénnyel igazolja, hogy a pályázati anyagát ajánlott küldeményként határidőben a megfelelő címre küldte meg. A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A hiányosan, hibásan vagy a határidőn túl postára adott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni, azok további érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek. Hiánypótlásra nincs lehetőség. A nyertes pályázó (kedvezményezett) a pályázat megvalósítása során az alábbi költségeket számolhatja el:
Információ a (1) 79-54-324-es telefonszámon kérhető. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a nyertes pályázók pályázaton nyertesek listáját a bonyolító, a megítélt támogatási összegeket, a támogatás célját, a támogatott program megvalósítási helyét a döntést követő 15 napon belül, legkésőbb 2010. május 316.-áig a www.okm.gov.hu internetes honlapján közzéteszi, ezzel egyidejűleg írásban tájékoztatja a pályázókat a pályázat eredményéről. a honlapon. A nyertes pályázók listájának nyilvánosságra hozatalától számított 30 napon belül aAz Oktatási és Kulturális Minisztérium a Támogatási szerződést a kedvezményezettpályázaton nyertes hallgatók felsőoktatási intézményeivel támogatási szerződésben állapodikköti meg, és az abban foglaltak alapján folyósítja a támogatást. A pályázatról további információ az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzetiségi Főosztályán Raduly Istvántól kérhető (1) 79-54-324-es telefonszámon. A pályázati felhívásra a XX. Oktatási és Kulturális KMinisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatokban a 2010. évi felhasználásának szabályairól szóló 9/2010. (III. 9.) OKM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) az irányadó, annak szabályai a pályázati eljárás valamennyi szakaszában alkalmazandóak. A támogatási döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, azonban a pályázó a pályázati döntéssel szemben az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 131. §-ában meghatározott kifogást nyújthat be a Rendeletben foglaltak szerint az oktatási és kulturális miniszternek (a továbbiakban: miniszter) címezve a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 8 munkanapon belül, de legkésőbb a kifogásolt intézkedés megtörténtéről vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül. A miniszter a kifogást annak kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül érdemben elbírálja. Oktatási és Kulturális Minisztérium A tavaly alkalmazott nyilatkozat helyett a Gazd. Szab. tervezet 9/3. b) számú mellékletét kell alkalmazni, melyet az aktához csatoltam. Kérem meghatározni. Felhívom a figyelmet arra, hogy az Ámr. 132. § (3) bek. alapján a pályázat benyújtásának a határidejét úgy kell meghatározni, hogy arra a pályázati felhívás közzétételétől számítva legalább 30 nap álljon rendelkezésre. Az egyéb határidők meghatározására a 3/2010. (II.9.) OKM. rend. III. fejezetében foglaltak az irányadóak. Aa határidőket a jogszabályban foglaltakhoz igazítani. Felhívom a figyelmet arra, hogy az Ámr. 132. § (3) bek. alapján a pályázat benyújtásának a határidejét úgy kell meghatározni, hogy arra a pályázati felhívás közzétételétől számítva legalább 30 nap álljon rendelkezésre. Az egyéb határidők meghatározására a 3/2010. (III.9.) OKM. rend. III. fejezetében foglaltak az irányadóak. A határidőket a jogszabályban foglaltakhoz igazítani. |
|
| Utolsó frissités ( 2010. April 27. Tuesday 08:48 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|



