Semmi különös nem látszott rajta; elsétált a büféig, ahonnan még szemmel tarthatta a portát, még célba juttatott egy küldeményt, amivel megbízták. Nem keverte össze az azonos nevű kollégákat, a csomag tartalma alapján pontosan beazonosította, hogy kinek a munkaköréhez kapcsolódnak az eszközök, amelyeket át kell adnia. Ugyanúgy csinált mindent, mint ahogy tőle megszoktuk az elmúlt évtizedek alatt. Pedig már csak fél óra volt hátra a legutolsó munkanapból. Talán maga sem hitte el, hogy 40 év után most már tényleg lehet pihenni.

Meglepetésnek szánt búcsúztatóját próbáltuk valamennyire titkolni, de ez csak részben sikerült. Mikor finoman tudtára adtuk, hogy utolsó munkanapjának délutánján összejönnénk, maga is készülődésbe kezdett. Egy kis zserbó, egy kis innivaló. Miért is csinálná másképpen? Mindig szeretett gondoskodni, legyen az kolléga vagy hallgató. „Kiskorúakat” az épületbe becsempészni sem lehetett volna úgy, hogy a portán Ilonka néni nápolyit, kekszet, almát, csokit, esetenként szalonnát ne nyomott volna a kezükbe. Ha éppen más nem akadt, akkor megtette a kockacukor is. Minden GEO-s csemetének ismerte az ízlését.

A gondoskodás mellett másik profi területe a kollégák felkutatása volt. Nem adta fel egykönnyen:  egy-egy emeleten hallani lehetett, ahogy szobáról-szobára kapcsol és próbálta mindenáron előkeríteni a hívott félt… Na, és a jól szervezett vásárok: krumpli, frissen vágott csirke, koszorú, ezüst ékszer, zokni és még ki tudja mi minden...

Szabó Gergelyné, a fehérvári GEO-ban mindenki által ismert Ilonka néni 1973. februárjában került a GEO-ba s azóta végig itt dolgozott. Először az igazgatói hivatalban volt gépíró, majd a Geodézia Tanszékre került tanszéki adminisztrátornak ahol két évtizedet töltött el. Számos jegyzetet, kutatási jelentést, beszámolót s mindenféle irományt gépelt le, hiszen ne feledjük, akkoriban még nem létezett számítógépes szövegszerkesztés. Ilonka néni jó szívére jellemző, hogy egy-egy szegényebb sorsú hallgatónak ingyen gépelte le a szakdolgozatát is…

Nyugdíjazása után a kar portájára került, ahol a nappali portási feladatokat látta el. Életkora emelkedése ellenére is nagy munkabírással, lelkesedéssel, fáradhatatlanul intézte a portai szolgálatot. Hallgatókkal, dolgozókkal, oktatókkal egyformán jó kapcsolatot tudott teremteni. Néhány évre egy külső cég alkalmazottja volt ugyanebben a munkakörben, de 2010-ben jogilag újra az egyetem alkalmazásába került. Tavaly kapta meg a Nyugat-magyarországi Egyetem Kiváló Dolgozója kitüntetést. Az előterjesztésben ezt írtuk róla: „Szabó Gergelyné egy jelenség a Geoinformatikai Karon. Mindent tud a múltról, a kollégák hollétéről és hogylétéről, mindenben segíti a hallgatókat ügyes-bajos dolgaikban. Jelenlegi munkáját a portán úgy értékeljük, hogy az sokkal-sokkal több, mint amit a munkaköri leírás tartalmaz, ami ebben a munkakörben elvárás a dolgozótól. Ilonka néni munkája is része a GEO-ról kialakult kedvező képnek, a családias légkörnek, az emberséges magatartásnak.”

A 2012. április 23-án délután, a harmadik emeleti Csepregi-teremben tartott búcsúztatóra sokan jöttek el a kollégák közül. A közösen vásárolt ajándék mellett többen hoztak süteményt és innivalót, lelkesen segítettek az előkészületben és a lebonyolításban. Mindenki hozzájárulását és segítségét ezúton is köszönjük.

Igazi meglepetés volt kolléganőnk gyermekeinek, Verő Johannának és Verő Martinnak a furulya előadása.

Mélykúti Gábor dékán köszönt el mindnyájunk nevében s adta át a Kar munkatársainak közös ajándékát, egy nyakláncot.

A Geodézia Tanszék munkatársai nevében Busics György mondott méltató szavakat.

Németh Gyula tanár úr egy külön az Ilike nevére dedikált Powerpoint bemutatót tartott.

Az oktatók-hallgatók egyesített alkalmi kórusa a „Ha a diák úton van” kezdetű diákdal dallamára a tanszékekről és Ilonka néniről szóló „juppajdét” adott elő. Mihalik Mihály végzős hallgató erre az alkalomra átírta egy kedves dal szövegét, amit hallgatótársaival elénekeltek.
(Az erről készült videó itt tekinthető meg ) 

Az elköszönőnek nehezen jöttek a szavak, annyit tudott mondani csak: nem gondolta volna, hogy ennyien szeretik őt…

Volt kollégáink közül is többen eljöttek, így hamarosan nosztalgikus múltidézés kerekedett. A jó hangulat egészen estig kitartott. Jó volt gondok nélkül együtt lenni, énekelni fiatalnak, idősebbnek, még akkor is, ha ehhez egy nyugdíjazás adott alkalmat.

Jó egészséget, boldog nyugdíjas éveket, kedves Ilonka!

                                                                                            Balázsik Valéria – Busics György

További képek (hamarosan) a képgalériában.